Szigorított patkányirtás Budapesten

2019. június 17.

Kutyásoknak fontos tudnia, hogy Budapesten eléggé megugrott a patkánypopuláció mérete és ezért jelenleg aktívan irtják őket. Ennek következménye, hogy négylábú kedvencünk fantasztikus orrának köszönhetően nagyobb esélyünk van döglött patkánytetembe botlanunk. Fontos tudni, hogy ez elég nagy veszéllyel jár a patkányt elpusztító méreg miatt!

Az utóbbi pár hónapban Budapest elvesztette a világ nagyvárosai között egyedülálló, közel fél évszázadig viselt patkánymentes címét. A valóságban persze ez sosem jelentette azt, hogy a rágcsálók visszavonulót fújtak a főváros közigazgatási határánál a 70-es évek óta, csupán azt, hogy létszámuk olyan alacsony volt, hogy jelenlétük nem okozott számottevő gondot a lakosok számára.

Hosszú hónapok nehézségei után 2019. tavaszán az irtással megbízott cég szigorított szabályok szerint megkezdte a rágcsálók visszaszorítását, amely az állattartókat és a fővárosi lakosokat esetlegesen kihívás elé állíthatja.

Patkányirtás Budapesten - mérgezésveszély

Miben más a mostani helyzet?

Jelenleg a fővárosban a patkánypopuláció olyan mértékben elszaporodott (ugrásszerűen nőtt a lakossági bejelentések száma, valamint az illetékes hatóságok is több patkányt észleltek), hogy a korábbi irtási módszerek nem elegendőek a visszaszorításukra, hanem sokkal vehemensebben kell védekezni ellenük. Ebből a célból a kártevőírtók sokkal több helyen, valamint eddig nem megszokott helyeken fognak kihelyezni a közeljövőben rágcsálómérgeket.

Emiatt, illetve a rágcsálók nagyobb száma miatt megnő az esélyeannak, hogy rágcsálóirtó méreggel vagy mérgezett rágcsálóval találkozzanak kedvenc állataink a séták alkalmával vagy akár a kertben.

Miért baj ez?

A rágcsálóirtásra használt mérgek a véralvadásban kulcsfontosságú K-vitamin antagonistái (annak ellentétes hatását váltják ki). Ezáltal véralvadási zavarokból fakadó tüneteket okoznak. A mérget a kutyák vagy macskák közvetlen a csapdákból, vagy közvetetten, a mérgezett állatok elfogyasztásával is felvehetik. Ezt követően bennük is kialakulnak a mérgezés tünetei, amelyek legsúlyosabb esetben akár a kutya vagy macska halálához is vezethetnek. 

Mik a tünetei a patkány- vagy patkányméreg-mérgezésnek?

Mint írtuk a méreg a véralvadást gátolja. A véralvadásra nemcsak akkor van szüksége a szervezetnek, ha megvágjuk magunkat. A mindannapok során szinte folyamatosan keletkeznek apró sérülések az vérerekben, melyet nem veszünk észre, mert a vérünk megfelelően alvad. A rágcsálóirtó mérgek ebbe az érzékeny egyensúlyba szólnak bele, azzal, hogy a szervezet K-vitamin készleteit kiiktatják.

elpusztult patkány amit elfogyaszhat a kutyánk vagy macskánk

A folyamat eredményeképpen testszerte vérzések alakulnak ki. Ennek enyhébb tünetei lehetnek: levertség, fáradékonyság, aluszékonyság, étvágytalanság.
Súlyos esetben a testnyílásokon vér folyhat, a hányadékon, ürüléken, vizeletben friss vért láthatunk, a nyálkahártyák elhalványodhatnak, vérezhetnek, a bőr alatt véraláfutásokat láthatunk. A testüregekben felgyülemlő vér a légzést vagy szív munkáját akadályozhatják. Megfelelő orvosi beavatkozás nélkül a mérgezett állatok nagy eséllyel elpusztulnak.

Mi a teendő, ha mérgezésre van gyanú?

Ha kedvencünk mérgezett rágcsálót fogyasztott sokat számít az, hogy a rágcsáló mekkora mennyiségű mérget tartalmazott, illetve kedvencünk milyen méretű. Egy kistestű kutyátban, vagy macskában egy mérgezett patkány elfogyasztása már súlyos, életet veszélyeztető tüneteket, akár halált is okozhat. Nagyobb testű kutyák akár lakomázhatnak is mérgezett rágcsálókon, de azért nem érdemes kockáztatni.

A méreg közvetlen felvétele teljesen más kategória, súlytól, fajtól, fajtától függetlenül súlyos mérgezéses tüneteket okoz. Fontos tudni, hogy milyen típusú méregről van szó, ez főleg a kezelés hosszát befolyásolja, ugyanis a mai modern szerek akár hetekig vagy hónapokig is várakozhatnak, amíg kifejtik hatásukat.

Amennyiben Önnek tudomása vagy gyanúja van róla, hogy kedvence érintkezésbe került bármilyen formában rágcsálóirtó méreggel haladéktalanul lépjen kapcsolatba a legközelebbi állatorvossal!

Fontos tudni továbbá, hogy az elpusztult rágcsálók teteme veszélyes hulladéknak minősül, azt puszta kézzel megérinteni nem tanácsos!

Amennyiben Ön patkánytetemet észlel kérjük értesítse az illetéket hatóságot (RNBH Konzorcium) az alábbi elérhetőségek valamelyikén: 1/2patkanyirtasbudapest@gmail.com e-mail címen vagy a 1/2+36 70 364 6531telefonszámon!

Óvja kedvencei egészségét szakembereink segítségével!

Ne habozzon!