Dermatophytosis

2019. augusztus 07.

Házi kedvenceink gombás bőrbetegségei közé tartozik a Dermatophyta fajok által okozott bőrgombásodás.

A magyaros elnevezés megtévesztő lehet, és nem is túl pontos, ezért az angol dermatophytosis (ejtsd dermatofitózis) kifejezéssel szoktuk illetni a betegséget. A betegség gyakorisága nem ismert, de a kifejezett ragályossága, a kezelési költségek, a terápia hossza, bonyodalmai és kockázatai, valamint nem utolsó sorban a közegészségügyi jelentősége miatt fontos betegségről van szó.

A Dermatophyta gombák

A Dermatophyták a penészgombák közeli rokonai. Fajaik a szaruképleteken, úgymint a bőr, szőr, toll, karmok, csőr stb., élősködnek ezeknek is jellemzően a legfelszínesebb, elhalt rétegeiben, a szövetek mélyebb inváziójára normál körülmények között képtelenek.

Három csoportba szokás őket osztani a fertőzés forrása szerint:

  1. 1.       emberkedvelő” (antropohil) – jellemzően emberről emberre terjedő fajok, ritkán állatokra is átterjednek, de állatról-emberre és az állatok között nem fertőznek;
  2. 2.       állatkedvelő” (zoophil) – különböző állatfajok a kedvelt gazdáik, de számos nem elsődleges gazdafajt és embert is képesek fertőzni, ahonnan tovább is tudnak terjedni adott esetben;
  3. 3.       földkedvelő” (geophil) – a hétköznapok során a környezetben, főleg a talajban tengetik napjaikat (szaprofiták), innen képesek megfelelő körülmények között átterjedni háziállatainkra, ritkán emberekre.

Kutyák és macskák nagy gyakorisággal, 3 fajjal fertőződnek. Leggyakrabban a Microsporon canis okoz gondot (esetek 70%-a), ez egy zoophil faj, főleg kutyákon és macskákon fordul elő, valamint könnyűszerrel átterjed emberre is. Vadászebek, valamint szabadon tartott kutyáknál és macskáknál előforduló faj még a Trichophyton mentagrophytes, ez jellemzően rágcsálók kültakarójáról kerül kisállatainkra, de minket is képes megfertőzni. Jóval ritkább, de 10% körüli gyakorisággal találkozhatunk még Microsporon gypseummal is a klinikumban. Ez a faj a talajban él (geophil), jellemzően a sokat áskálódó kutyusokon találjuk meg.

dermatophytosis

Kórfejlődés

A fertőzés során a kutya vagy macska kontaktusba kell, hogy kerüljön egy fertőzött állattal, vagy a korábban vele kontaktusba került tárgyakkal (ún. ragályfogók), például fésűk, fekhelyek, lakástextilek, bútorok, ketrec, hordozó, stb. Terjedésük elképzelhető különböző rovarok, főleg legyek segítségével is. Yorkshire terrierek a kutatások szerint nagy fogékonyságot mutatnak a betegségre. A gombák csak a magas szarutartalmú, elhalt sejtekben életképesek.

Nagyjából 12-24 órával a fertőződést követően a gombák fejlődésnek és szaporodásnak indulnak a szőrszálak és a bőr felszíni rétegeiben. A fertőzés az esetek zömében önlimitáló, a természetes hámlás és a szervezet védekező mechanizmusai miatt. Ilyenkor betegség nem alakul ki. A fertőzött egyed tünetmentesen hordozhatja a kórokozót, vagy idővel akár meg is szabadulhat tőle, de előtte számos másik egyedet meg tud fertőzni.

Úgy tűnik azonban, hogy léteznek makacsabb, agresszívebb gombatörzsek, ezek képesek a hámsejtek cserélődését lassítani, vagy akár az immunrendszert kijátszani. Az is előfordulhat, hogy a gazdaszervezet védekező vagy hámregenerációs képessége nem megfelelő. Ilyen hajlamosító tényezők lehet a fiatal- vagy az időskor, továbbá különböző krónikus vagy hormonális betegségek. Ezekben az esetekben a gombák korlátlanul képesek szaporodni és terjedni, amely a dermatofitózis tüneteinek kialakulásához vezet.

Tünetek és a diagnózis

A Microsporon és Trichophyton gombák okozta elváltozások egyáltalán nem jellegzetesek. Számos lépés szükséges a betegség pontos és biztos diagnózisához, amelyre minden esetben szükség van, mert a kezelés hosszadalmas, költséges és olykor mellékhatásokkal járhat.

Mint minden betegség diagnózisa, a bőrgombásságé is a kórelőzménnyel kezdődik. Fontos információ az esetleges meglévő, vagy korábbi krónikus betegség vagy gyógyszeres kezelés. Nem elhanyagolandó, ha több állat is hasonló tüneteket produkál a háztartásban, vagy a kennelben, sőt, ha magunkon vagy családtagjaikon is bőrtünetekre lettünk figyelmesek. Nem utolsó sorban hasznos lehet tudni az állatorvosnak, ha a cicánk gyakran ejt el rágcsálókat, vagy ha a kutyusunk gyakorta felássa a kertet.

A vizsgálat során a vezető tünet a szabályos vagy szabálytalan, foltszerű szőrhiány. Ennek kiterjedése változatos lehet. A betegek olykor viszketnek, olykor nem. Elképzelhetőek egyéb bőrtünetek is, súlyosságtól függően, úgymint korpázás, pikkelyes elváltozások, a bőr megvastagodása, vagy elszíneződése. A lábvéget érintő elváltozások a karmokat eltorzíthatják.

A betegség ritka formája, ha gombák csomókat hoznak létre a bőrben, ezek olykor kifekélyesedhetnek, váladékozhatnak. A leírt tünetek nem egy, más bőrbetegség tünetei is lehetnek, ezek közül viszonylag gyakori lehet a szőrtüsző atkásság vagy a bakteriális szőrtüszőgyulladás, és a többi. Ezek elkülönítésére mindenképpen kiegészítő vizsgálatokra van szükség.

A leggyorsabban elvégezhető tesztek a gyanút keltő szőrszálak mikroszkópos vizsgálata és az ún. Wood’s teszt. Az utóbbi vizsgálat során a gombák azon tulajdonságát igyekszünk kimutatni, hogy vannak a Dermatophyták között fluoreszkáló példányok. Sajnos kevesebb, mint 50%-ukra igaz ez. Ha ezek közül a tesztek közül bármelyik pozitív mindenképpen mintát kell vennünk tenyésztésre a fajszintű azonosítás és gyógyszer-érzékenységi vizsgálat miatt, de negatív eredmény esetén sem szabad itt megállni.

A Microsporon és Trichophyton gombákat megbízhatóan és hatékonyan speciálisan gyűjtött kaparékmintából végzett gombatenyésztéssel tudjuk diagnosztizálni.

dermatofitozis avagy bőrgombásodás

Kezelés

Ha diagnosztizáltuk a betegséget nincs más hátra, mint a kezelés. A biztos kezelésnek két sarkalatos pontja van.

1. ) Első a kórokozó eliminálása a fogékony állatokról, illetve gazdikról,

2.) a második, hogy mellette párhuzamosan az újrafertőződés esélyét csökkentsük. Ez a gyakorlatban az összes állat és ember kezelését, valamint a környezet folyamatos fertőtlenítését jelenti.

A fogékony állatok (összes kutya, macska, stb.) esetében mind szájon át történő, mind rendszeres samponos kezelést kell végezni. A szájon át adott szerek súlyos mellékhatásokat képesek okozni! A kezelés megkezdése előtt javasolt az állatok belgyógyászati kivizsgálásra, aminek tartalmaznia kell a vese, máj és a csontvelő állapotának felmérését, amennyiben minden rendben, a kezelés alatt is gyakran ellenőrizni kell ezeknek a szervrendszereknek a működését.

A Microsporon canis ellen létezik védőoltás, de ennek hatásossága meglévő fertőzés kezelésére vitatott, inkább kiegészítésként, de főleg megelőzésként javasolt! A vakcina más Dermaphyták ellen nem hatásos.

A környezetbe jutó gombák akár 1-2 évig is fertőzőképesek tudnak maradni, ezért elengedhetetlen a szigorú és lelkiismeretes eltávolításuk a lakás minden részéről!

Ennek részeként

  • hetente kétszer javasolt a teljes lakást átporszívózni,
  • amit csak lehet több, mint 40°C-on kimosni,
  • a padlószőnyegeket kárpittisztítózni,
  • a padlót erős tisztítószerekkel (pl. hypo) felmosni.
  • Az állatok hordozóit, fekhelyeit, ketreceit naponta javasolt fertőtleníteni.

Fontos jelezni a háziorvos felé, ha az Ön állatainál dermatophytosist diagnosztizálnak!

A kezelés heteket vesz igénybe és nem elegendő a tünetmentességig folytatni. Addig folytatni kell, amíg minden állat, kétszer megismételt negatív gombatenyésztési eredményt tud felmutatni. A kezelést ez után még 2 hétig folytatni kell.

Óvja kedvencei egészségét szakembereink segítségével!

Ne habozzon!